Kefir készítése kefirgombával

Néhány hónapja készítettem előszörMilk bottle in the grass with blue sky kefirt, majd később joghurtot is. A kefirt a férjem eszi kb. 1 éve. Nem amit én csináltam, hanem a boltit. Képzeld el, hogy  évekig egyáltalán nem volt hajlandó megenni semmiféle tejterméket, kivéve a túrót a csuszán :-), majd egyszer csak előállt azzal, hogy kefirt kér!

Kipróbáltuk a Magyarországon kapható összes márkát, míg végül többé-kevésbé elégedetten, az egyiknél kikötöttünk. Aztán az egyik barátnőm felajánlotta, hogy neki van házi kefirgombája, kérem-e. Végiggondoltam: bár igaz, hogy egyszerűbb a boltban megvenni, mint 2-3 naponta itthon elkészíteni a kefirt, de szívesen kipróbálom. Termelői tejből készítem, amivel többek között a magyar gazdákat támogatjuk, és természetesen mi is sokkal jobban járunk vele, mert így a tejben -mily érdekes gondolat- “csak” tej van, vagyis adalékanyagoktól mentes. Egyébként olcsóbb, mint a bolti.

Kefir készítése:
A kefir készítéséhez szükséged lesz kefirgombára. Úgy tudom boltban nem kapható, de miután a miénk folyamatosan szaporodik, ha szükséged van rá, írj nekem!  Ehhez csak annyit kérek tőled, hogy lájkold az oldalunkat és ossz meg az oldalunkról egy általad kiválasztott cikket 🙂

Ezt 1,5 liter tejből készítem, mert volt ez a legnagyobb méretű üvegünk itthon. A kefirhez a tejet nem forralom fel, csak belerakom az üvegbe a kefirgombát és ráöntöm a tejet. Egy konyharuhával letakarom, gumival rögzítem, hogy ne menjen bele semmi és tudjon lélegezni is, és három-négy napig így hagyom. Az üveg teljes tartalmát egy műanyag szűrőn át egy tálba leszűröm, és kész az isteni finom házi kefir. Fontos, hogy fémmel ne érintkezzen a kefir! Ezután langyos folyó víz alatt leöblítem a kefirgombát és minden kezdődik elölről. Ha egyszer megpróbálod, rájössz, hogy egyáltalán nem időigényes és nem macerás házilag elkészíteni a joghurtot és a kefirt, és a család egészsége kell, hogy érjen ennyi időt és energiát a számodra. Örömmel veszem, ha első házilag készített kefir fogyasztása után megosztod velünk a sikerélményedet és a tapasztalatodat is!

Sok sikert a készítéshez és jó étvágyat!

Joghurt készítése házilag
Gyümölcsjoghurt készítése otthon

Kefir készítése kefirgombával” bejegyzéshez ozzászólás

  1. 2009-ben egy komoly, nyàri tudo- ès mellhàrtyagyulladàsbòl làbaltam ki, hosszù ès intenzìv kòrhàzi antibiotikum-kùra segìtsègèvel. Aki ment màr àt hasonlò kùràn, tudja milyen kovetkezmènyekkel jàr. “Literszàmra” dontottem magamba az enterogerminàt, nem sok eredmènnyel. Neten keresgèlve vèletlenul talàlkoztam a kefìrrel. Kornyetezemben senki sem ismerte, mint olyat; mindenki a tèvèben reklàmozott termèkeket ajànlotta. Valaki halvànyan emlèkezett, hogy a nyolcvanas èvekben korbejàrta a vàrost egy valamifèle èleszto, amivel joghurtot (!) lehetett csinàlni, de semmi tobb. Keresgèlès kozben elmèlyìtettem, az addig igencsak feluletes, kefìr-ismereteimet. Vègul nehezen ugyan, de lett kefìrgombàm, azòta kèszìtem ès fogyasztom ezt a “csodaszert”. Ha hiszitek, ha nem, megvàltozott az èletem. Hamarosan elmùltak antibiotikum okozta panaszaim ès kèt vèrvètel kozott koleszterinszintem is csokkent hàrom egysèggel. Meglepodve èszleltem e nègy èv alatt, hogy hirtelen nekiindulò vèrnyomàs tuneteim megritkultak ès talàn ezzel fugg ossze, hogy a fejfàjàs is ritka vendèg màr nàlunk. Azèrt a tobbesszàm, mert sikerult ràvenni rendszeres kefìrfogyasztàsra (a savanyù tejtermèkeket egyàltalàn nem kedvelo) fèrjemet is, akit azelott gyakran gyotort fejfàjàs.
    Sajnos, volt azòta mèg kètszer tudogyulladàsom 😦 (pedig nem is dohànyzom!), az utolsò pont tavaly Karàcsonykor. Megint hosszù, injekciòs antbiotikum kùra, tobbfèle màs gyògyszer tàrsasàgàban, de hàla a kefìrnek abszolùte mellèltunetek nèlkul. 🙂 Hihetetlen? Nekem tènyek!
    Gitta

    1. Köszönöm a személyes tapasztalataidat! A savanyított tejtermékek fogyasztása azért is javasolt, mert a bélflóra állapotát nagyon jól egyensúlyban tartja, és miután az emésztőrendszerünk egy részében található az immunrendszerük 60-70 %-a, így mi magunk is sokat tehetünk érte! Hamarosan erről is fogok írni 🙂

  2. Kedves Kefìr-rajongòk ès rajongàs nèlkul is Kefìrt kèszìto ès fogyasztò olvasòink!
    A kefìr hullàmokban terjed; idonkènt teljesen eltunik, aztàn vàratlanul, èrthetetlenul megugrik a gombàk irànti èrdeklodès. Ugy tunik, nyàron kisebb az igèny rà, mint a huvosebb hònapokban.
    De, ès szeretem hinni, hogy talàn egyre tobben èrtjuk meg:
    1. mennyivel olcsòbb ès finomabb az otthon kèszìtett, mint a tèvèben reklàmozott…,
    2. mennyivel olcsòbb a mi kefìrunk, mint a gyògyszerek…,
    3. a kefìr kèszìtèse/fogyasztàsa egy lèpèssel elore visz az egèszsèges èletre torekvès ùtjàn…,
    Tudom, sokan kèszìtik Agitòl ajàndèkba kapott gombàkkal a kefìrt. Van, aki màr èvek òta! De bàrkitol is kaptàtok, ha “gyàrtjàtok” szorgalmasan a kefìrt, jò lenne olvasni a, nèha “szeszèlyesen” is viselkedo, gombàkkal kapcsolatos “kalandjaitokròl”, tapasztalataitokròl.
    Persze ìgy nyàr vègèn sok a restancia mind otthon, mind a munkahelyeken. Kezdodik a suli is, meg minden ami ezzel jàr; lassan nyakunkon az osz, van behozni valò elèg! Az ember olyan fàradt estère, hogy mire az ujsàgba pillantàsra, a nyàron elkezdett konyv folytatàsàra, vagy egy jònak igèrkezo filmre lenne ideje, màr el is aludt. Internetezni sem lett volna rossz, de akkor èpp a gyerek volt rajta, aztàn meg pàrunk nèzett korul a neten. Meg egyèbkènt is, hàtunknak olyan pihenteto, mikor vègre le tudunk dolni, magasra polcolva bizsergo vègagjainkat, hogy a komputer elè gorbedès automatikusan elnapolòdik. Aztàn, màsnap reggel, kefìrszurès kozben eszunkbe jut, jè, màr olyan règ òta nem kukkantottunk a kefìr rovatba, na majd ma este…
    Szòval, csak ìgy tudom elkèpzelni, hogy mèg nem ìrtàtok le (a kezdoknek oly hasznos) tapasztalataitokat, tanàcsaitokat. 😉
    Gitta

  3. Kedves Ági!

    Szeretnék én is itthon készíteni kefírt. Nagyon tetszik amit írtál róla. Írtad, hogy lehet Tőled kérni.Milyen módon kérhetek?

    Üdv.
    Zsóka

  4. Kedves Ági,
    én is szeretnék egészséges kefirt készíteni, ezért szeretnék kérni tőled kefirgombát, ha még lehetséges.
    Előre is köszönöm, ha felveszed velem a kapcsolatot.

    Üdvözlettel:
    Kovács Katalin

    1. Kedves Kati!

      Szívesen adok Neked kefirgombát, ha van türelmed kivárni. Sajnos a hidegebb idő beköszöntével lelassultak a gombácskák, és lassabban szaporodnak.
      Még Zsóka kérését sem tudtam teljesíteni, aki előtted kért kefirgombát. Így ő az első, Te pedig a második leszel a “kefir várólistán”, ha így Neked megfelel.
      Írok magánban és egyeztetünk.

  5. Kedves Ági!

    Kefir gomba utáni keresgélés közben találtam rá az oldaladra. Nagyon szeretem a kefírt, és most annyi jót olvastam róla. Egy életmódváltás első lépéseként szeretnék még több kefírt fogyasztani, nagyon finom házi tej “forrásom” már van. Nagyon örülök, hogy felajánlottad a kefír gomba megosztási lehetőséget, én is örömmel élnék vele.

    Előre is köszönöm a válaszod;
    Üdvözlettel; Hédi

    1. Kedves Hédi!
      Üdvözöllek az oldalunkon! Szívesen adok Neked kefirgombát, csak egy picit várni kell rá. Zsóka már kapott, Kati még előtted van a várakozók között, így neked kb. 2-3 hét múlva tudok adni. Sajnos a hidegebb idő beköszöntével lelassult a gombák szaporodása. Amint aktuális írok neked magánban és egyeztetünk.

      Örülök, hogy ránk találtál!
      Ági

      1. Kedves Ági!
        Engem is érdekelne a kefírgomba, megköszönném, ha nekem is tudnál adni. Látom sorállás van, de türelmes vagyok.
        köszönettel előre is
        üdvözlettel Ági

      2. Kedves Ági!
        A gombák és én igyekszünk, hogy Te is mielőbb élvezhesd az otthon készült finom ízű kefiredet:-)
        Hamarosan írok neked e-mailt.

  6. juhééé,hogy örülök,hogy erre az oldalra tévedtem,mikötzban keresgélek a neten,merthogy a hétvégén kaptam a barátnőmtöl “kefirgombát”,,és már második adagot gyártom,amugy immádtam a bolti kefirt is,csakhát nem szeressem a tartósitott dolgokat,szóval az én tapasztalatom,hogy ,,kesernyésebb,és van valami fura ize ennek a házi kefirnek,nem tudom minek köszönhető,lehet,hogy nem 2-3 napig kéne érlelni?
    csak egy?
    vagy hogy az üvegnek a tetejét teszem rá?
    mi ehet a baj?
    köszi,hogy itt lehetek,és hogy vagtyok 😀

    1. Kedves Zsófi, üdvözöllek az oldalunkon!
      Szerintem a fura ízt az adja, hogy lezárod az üveget. Ha ráteszed a tetejét, nem tud lélegezni, és ez fontos lenne. Én egy konyharuhával takarom le az üveget, gumival rögzítem, hogy ne menjen bele semmi és tudjon lélegezni. A saját tapasztalatom alapján három-négy nap érés mindenképpen kell ahhoz, hogy igazán finom ízű legyen a kefired 🙂 Bízom benne, hogy több számodra is érdekes témát találsz még az oldalunkon 🙂

  7. Kedves Ágnes! Próbáltam a megadott módon emailt küldeni Önnek, de sajnos nem sikerült. Most megpróbálom ezen a csatornán keresztül, újra előadni a kérésemet:Kedves Ágnes!

    Én kb. egy hete szerettem bele a kefírgombából készített “ital”-ba, de sajnos, amit az interneten találtam és végül megvettem, olyan kis mennyiség, hogy kb. egy 2 dl-es bögrényi finomságot tudok belőle készíteni.
    Az internetes lapját olvasva, lájkoltam az ott áttanulmányozottakat és a megadott módon emailt is szerettem volna küldeni, de a rendszer nem engedte. Kérem, amennyiben van lehetőség plusz kefírgombához jutni, hogy alkalmanként legalább egy liternyit tudjak készíteni, kérem írjon nekem, hogy hogyan juthatok hozzá.
    Segítségét előre is köszönöm:
    Üdvözlettel: Győrváriné Éva

    1. Kedves Éva!
      Örömmel olvastam levelét, és miután a savanyított tejtermékek a bélfóránk állapota miatt az egészséges táplálkozás részét képezi, nagyon szívesen segítek a kefirgombához jutásban. Sajnos, a téli időszakban a gombáim is téli álmot aludtak, ami azt jelenti, hogy eléggé lelassult a szaporodásuk, így egy pici türelmét kérem. Hamarosan írok magánban e-amilt és egyeztetünk.

  8. Szia
    Szeretnék jelentkezni mert szeretnék én is kérni kefir gombát . Előre is köszönöm

    1. Kedves Barbi!
      Ha neked nem sürgős és türelmes vagy, nagyon szívesen adok neked kefirgombát. Ám egy picit várnod kell, mert a gombáim még mindig nagyon lassúak, Írok neked magánban és egyeztetünk.

  9. Kedves Ági!
    Szeretnék én is itthon kefírt készíteni, amihez szükségem lenne gombára. Ezennel beállnék én is a gombára várakozók sorába. 🙂

    1. Kedves Gabi!
      Örömmel segítek neked, és most nem kell is kell olyan sokat várnod 🙂
      Hamarosan írok magánban és egyeztetünk.

    1. Kedves Feri!
      Írok e-mailt és egyeztetünk, hogyan jut el a gomba hozzád.
      Addig is kérlek “cserébe” ossz meg egy általad választott cikkünket és lájkold az oldalunkat 🙂

      Köszi,
      Ági

  10. A gombáim megérkeztek. 🙂 Pénteken nekifogtam a kefír készítésének, és nyakon öntöttem őket 1,5 l tejjel. Hétfő este pedig átszűrtem. Isteni lett!!!! Ma készítem a következő adagot. Nagyon köszönöm Ági!!! 🙂

  11. Ágika Kedves!
    Én is szeretnék kérni a gombából, ha nem késtem még le róla. Köszönöm előre is! Lájkolom az oldalt és megosztom a joghurtost.

    1. Kedves István!
      Semmiről nem késtél le, csak picit várnod kell a természetes kefirgomba szaporulat utolérje magát.
      Köszönöm a lájkolást és a megosztást. Egy pici türelmedet kérem, és jelentkezem e-mailben.

  12. Ági,
    Nagyon tetszik ez az oldal. Én már rendeltem valahonnan gombát, most várom hogy megérkezzen és közben olvasgatok hogy mit hogyan kell majd csinálni.
    A kérdésem hozzád, mint szakértőhöz az lenne, hogy tényleg nem jó az ESL tej a kefir csináláshoz? Mert olvastam ezt is azt is, viszont a közelünkben szinte csak ESL meg UHT tejeket árulnak.
    Van aki eleve felforralja a tejet kefirkészités előtt, ebből én arra következtetek, hogy az ESL tej elvileg igenis alkalmas kellene, hogy legyen, de szeretnék biztosra menni…
    Köszi és üdv,
    Zoli

    1. Szia Zoli!
      Köszönöm a kedves szavaidat az oldallal kapcsolatban! Nem tudom, hogy mennyire vagyok szakértő a kefir készítést illetően -hacsak az elmúlt időszak nem tett azzá, amióta itthon készítem a kefirt- de én eddig csak még termelői tejből késztettem el. Soha nem próbálkoztam “ESL, vagy UHT” tejjel, így sajnos ebben nem leszek nagy segítséged. A kefirhez én sosem forralom fel a tejet, csak a joghurt készítéséhez. Talán, a zacskós tej lehet még opció a másik kettővel szemben. Az talán még meg tudod venni a könyéketeken. Ha van még kérdésed, keress nyugodtan 🙂

  13. Ágika Kedves!

    Megjött a küldeményed, és már el is készült az első 1,5 liter kefir. Az íze jobb a boltinál, de hígabb, pont ahogy szeretem. (Mert inni szeretem) Lenne kérdésem is. Valahogy meg lehet oldani, hogy a házi tej zsírja ne üljön ki a tetejére gusztustalankodni? Gondolom van valamilyen fölözési technika, csak én nem tudok róla? A másik kérdésem, mert a nejemnek is bejött a házi kefir, mikorra szaporodik duplájára a gomba? Mert először azt hittem, ennyi kefirrel nem fogok elbánni, és kiderült, fél nap alatt elfogyott ez a csöppnyi mennyiség. 😀 Ja és az ismerőseim talán még tőlem is izgatottabban várták az első adagot (meg már a gombát is várják, hogy szaporodjon.)
    Még egyszer köszönöm, és várom a válaszaidat.

    1. Kedves István!
      Ha a kefir tetején lévő zsír nagyon zavar, egy kanállal le tudod húzni róla. Ezzel persze néhány gombát is el fogsz távolítani, de ha már kellő mennyiséged van, akkor már nem lesz veszteség 🙂 A kefir gomba “szaporodási sebessége” változó, de az a mennyiség amit kaptál tőlem kb. egy hónap alatt duplázódik meg, úgyhogy az ismerőseidnek még egy kicsit várnia kell rá 😉

  14. Szia Ági!

    Ha van még rá lehetőség és nem csúsztam le róla, szeretnék én is kapni a gombából. 🙂 Nagyon megtetszett az, amiket írtál, biztos ki lesznek próbálva! 🙂

    Előre is köszönöm! 🙂

    Üdv., Erika

    1. Szia Erika!
      Nem csúsztál le semmiről, mert a gombák folyamatosan és megállíthatatlanul szaporodnak 🙂 Egy-másfél hét múlva tudok neked adni kefir gombát, addig pici türelmedet kérem. Írok magánban és egyeztetünk 🙂

      1. Kedves Erzsike!
        Írok e-mailt és egyeztetünk. Addig is kérlek “cserébe” ossz meg egy általad választott cikkünket és lájkold az oldalunkat.
        Köszönöm!

      2. Erzsike, ha olvasol minket, légy szíves írj egy másik e-mail címet, mert az általad megadottról mindig viszapattan amit írok 😦

Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.