Kényes téma, hiszen a legszorosabb magánéletünkről van szó, de az utóbbi 2-3 évben annyi hasonló eset történt a környezetemben, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. És hogy mi a kényes benne? Az, hogy ez most nem a happy enddel, az ezüst, vagy aranylakodalommal újra megpecsételt házasságokról fog szólni, hanem azokról a szakításokról és válásokról, ahol egyik napról a másikra borul fel fiatal, középkorú családok élete.

Mondjuk, hogy tegnap még látszólag minden rendben volt -bár utólag végig gondolva voltak apró jelek- aztán egy reggel kávézás közben, vagy este lefekvés előtt, a férj bejelenti a feleségének -aki az 1 vagy 2 kicsi vagy nagyobbacska gyereke édesanyja is egyben-, hogy szerelmes lett és elköltözik, vagy csak egyszerűen meg akarja valósítani önmagát, mert azt érzi, hogy kimaradt valami az életéből! Másfél-két év alatt, majdnem tíz ilyen házasságról hallottam, akkor feltettem magamban a kérdést, hogy ez most divat lett, vagy mi a csuda történt az emberi kapcsolatokkal?

Az, hogy két felnőtt ember, hogyan dönt a közös életükről-különösen, ha ketten döntenek- az csak rájuk tartozik, de ha már gyermekeik is vannak, az már más kérdés, hiszen felelősséggel tartoznak irántuk. A világtörténelemben mindig is voltak mindent elsöprő és valami miatt beteljesületlen szerelmek, de azt hiszem itt valami másról van szó. A felgyorsult világunkban az emberek kergetnek egy álmot, miszerint, “mindig boldognak kell lennem, és majd valaki boldoggá tesz engem …” Sokan újra és újra ezt a valakit keresik. Ha nem működik egy párkapcsolat, azért mindig két ember felelős, sosem csak az egyikük. Ha egy hosszú távon harmonikusan működő kapcsolatot látunk, biztosak lehetünk benne, hogy megdolgoznak érte mindketten, és napról napra, újra és újra. Fejlődni, változni kell magunkért, és a másikért is.

Azokról az elhagyásokról, amik sokként érik a másik felet, sokszor a nem megfelelő pár választás is okolható. Ha két ember értékrendje nagyon eltérő, akkor eleve nem sok jót várhatnak a kapcsolatuktól. Ha tapasztalatlanul, “zöldfülűen” úgy kötik össze az életüket, hogy előzőleg nem “éltek ki” magukat, akkor is nagy valószínűséggel időzített bombán ücsörögnek. A mai rohanó-teljesítmény centrikus világunkban a reggeltől-estig dolgozás a munkahelyeken sem tesz jót egy kapcsolatnak sem. Hogy miért? Hát kivel tölt el több időd a férj/feleség a családdal vagy a kollégával-kolléganővel? Kivel van több közös élménye? Mire hazaér fáradt, nyűgös, és a családra már csak a hétvége marad, amit úgy kell megélni, hogy az egész hetet bepótolják 48 óra alatt. Probléma az is, ha két ember nem tiszteli egymást, ha anyagi kérdésekben és elvárásokban nem értenek egyet, stb……

Kedves Olvasónk!  Ha Te is megéltél már hasonlót körülményt, kíváncsiak lennénk a történetedre. Kíváncsiak lennénk arra, hogy nálatok mi volt a probléma? Te hogyan élted meg, és főleg hogyan élted túl? Hogyan tudtál újra talpra állni, kik voltak azok a környezetedben akikre számíthattál, kivel tudtál őszintén megbeszélni mindent, milyen lelki mélységeken mentél keresztül és hogy élted akkor/vagy épp most a hétköznapjaidat amikor éjszakát átsírtad és nyalogattad a sebeidet?

Az ember -ha baj van- hihetetlen energiát tud felszabadítani önmagából, és hiszem, hogy a Te példád másoknak is erőt adhat a talpra álláshoz és az újrakezdéshez. Ha megtisztelsz minket a bizalmaddal, a Te történeted a segíthet másoknak!