Valahogy mindig érdekelt ez a téma – hogy mi lesz a halál után, mi a végső valóság stb.. ahogy a legtöbb embert is foglalkoztatja. Úgy voltam vele, hogy ígyis-úgyis megtudom az igazságot, legkésőbb halálomkor. A valóság az, hogy nem is igazán foglalkoztam vele, mert -talán nem vagyok egyedül – ettől féltem a legjobban. A megfoghatatlan, megcáfolhatatlan haláltól. De aztán szembe kellett néznem a legnagyobb félelmemmel. 25 éves koromban, elég fiatalon bár, elvesztettem még fiatal édesapámat. Hiszek abban, hogy mindig minden a megfelelő időben és térben, okkal történik. Sem túl hamar, sem túl későn. Pont akkor. Pont ott. Pont úgy, ahogy. Mindig annyi, amivel meg tudunk birkózni..még ha sokszor úgy érezzük, hogy nem is. Olyan hirtelen ment el, hogy gyorsan észbe kellett kapnunk, hogy ne omoljon össze alattunk a talaj. Most már tudom, hogy a haláltól nem kell félni. A halál nem a vég. Ez az életünk, egy állomás, egy pillanat. Egy tapasztalat, amiben remélhetőleg fejlődhetünk valamelyest. Egymásnak segítünk, életünkkel és halálunkkal is. A kulcs a szeretet.

Élet

Drága Édesapám! Olyan hirtelen mentél el, annyi mindent tanítottál ebben az életünkben! Bár nem mindig közvetlenül, de azzal, ahogy éltél és ahogy másoknak segítettél végtelenül, sokat tanított nekem. Tisztellek és szeretlek. Őszintén megvallom, nem sajnálom, hogy meghaltál. Nem, nem sajnálom. Inkább örülök, hogy a lányod lehetek. Voltak nehéz pillanataid, tudom. Sok minden gyötört, próbáltál megfelelni az életnek. Sokat voltam rád mérges, és volt, hogy sajnáltalak is. Volt, hogy felnéztem rád, és biztonságot adtál, hiszen te mindig mindent tudtál. Ahogy kezdtem felnőtté válni, a kamaszkori harag és ellentmondás helyett megpróbáltalak inkább megérteni. Megismerni. Elfogadni. Elkezdtem világosan látni azt, ami körülöttem történik. Elkezdtem a szeretet szemével nézni a problémákat, konfliktusokat veled és anyával. Természetesen nem mindig sikerült így is nyilatkoznom; a megszokás hatalma sokunk kezét láncban tartja egy darabig. Sokszor úgy érezted gödörben vagy, te és az életed. De mindig talpra álltál mert erős vagy és édesanyám is melletted volt. Mindig szerettél új dolgokat kipróbálni, világot látni. Az utolsó évben viszont már láttam a szemedben valamit. Már nem érdekelt a születésnapod, már nem érdekeltek annyira az új dolgok, a finom és különleges ételek. Éreztél valamit, belül voltál.

Büszke vagyok arra, hogy a lányod lehettem.
Még találkozunk ♥♥♥