Miért érdemes házilag elkészíteni a gyümölcsjoghurtot a családnak? Mert az íze összehasonlíthatatlan a boltiéval, mert csak az van benne, ami valóban szükséges: joghurt, gyümölcs, méz, fahéj, zabpehely. Tehát nincs benne “E” betű, tartósítószer, színezőanyag, állagjavító, nincs benne a fügekaktuszokon élősködő bíbortetű nőstényeinek porítmánya(!), és nincs benne a húsipar mellékterméke, (a szarvasmarha és a ló csontjából, illetve kötőszövetéből nyert anyag), amit zselatinként kapunk a dobozban….stb.
Hozzávalók:
- 1/2 l natúr joghurt
- kb. 5-10 dkg gyümölcs ízlés szerint
- 2-3 kiskanál méz
- fahéj, ízlés szerint
- 2-3 evőkanál zabpehely, vagy zabkorpa
- őrölt lenmag, vagy amaránt
A kézimixier keverőedényében kb. 1 dl joghurtot, a gyümölcsöket, a mézet, zabpelyhet, fahéjat összeturmixolom a két ágú vágókéssel. Amint a gyümölcsök felaprítódtak és kellőképpen krémes lett az állaga, beleteszem a többi joghurtot is, és már csak pár másodpercig turmixolom tovább. Néha leszoktam cserélni a botmixer vágókését egy sima felületű, laposabb kiegészítőre, ami jól felhabosítja az egészet. A natúr joghurtba olyan gyümölcsöt, mézet, őrölt lenmagot, zab- vagy búzakorpát tehetsz, ami a saját, illetve a családtagok ízlésének megfelel. Ezzel biztosíthatod a család számára, hogy a joghurt tejből és a gyümölcs gyümölcsből készüljön, nem pedig fűrészporból, vízből és aromaanyagokból…
A joghurt és a kefir készítésről már írtam, és ezen belül a gyümölcsjoghurtot is megemlítettem, ám mégis sokan kérdezik tőlem nap, mint nap, hogy ez mennyire bonyolult? Egyáltalán nem az. Sőt! Az összetevőktől függően tudom változtatni az ízeket, és mindezt természetes alapanyagokból. Én nagyon szeretem a piros bogyós gyümölcsöket ,-szeder, málna, eper, áfonya- ezért itt a képen is a hozzávalók: saját készítésű natúr joghurt, fagyasztott szeder és málna, méz, és őrölt fahéj látható. Néha használok még hozzá vanília ízű vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított fehérjeport, amitől még tartalmasabb, még krémesebb, vitamin dús, azaz teljes értékű, egészséges reggelivé/vacsorává válik.
Jó étvágyat!