Holtomiglan-holtodiglan – “Medveanyám”

Holtomiglan-holtodiglan írásomra “Medveanyám” jeligére az alábbi történetével tisztelt meg egy olvasónk. Köszönöm!

“A szokásos banális történet feleség – szereplője vagyok, egy ambiciózus, tehetséges férjjel, két kisgyerekkel, gyarapodó anyagiakkal, és egy még ambiciózusabb harmadikkal, aki a fejébe vette, hogy az én férjemmel alapít családot.

Az egyik kérdéskör, hogy mi vezetett odáig, hogy egy családban jusson hely a harmadiknak is, de az áldozatnak tűnő, elhagyott fél túlélése érdekesebb téma. Mindig azt mondják, lehet azt érezni, ha egy házasságban valami nincs rendben, igen, én is éreztem, de azt hittem, csak a jólét ment az agyamra, velem van a baj. Mivel teljes káosz uralkodott bennem az érzéseimet illetően, és képtelen voltam felmérni az akkori életemet, egy kézzelfogható kitörési pontot kerestem és találtam.

Tényleg velem volt a baj: nem szerettem magam. Két gyerek mellett az ember könnyen megfeledkezik arról, hogy mennyire fontos, hogy jóban legyünk magunkkal és a saját érdekeink, örömeink is helyet kapjanak a hétköznapokban. Így hát úgy döntöttem, összeszedem magam– fizikailag. Belenéztem a tükörbe (előre elhatároztam, hogy most nem fogom ócsárolni a látottakat) megállapítottam, hogy innen szép a győzelem, és csináltam írásban egy tervet: mit fogok edzeni, hányszor egy héten, és mit fogok enni. És ha már hasonlítok arra a nőre, akire vártam, akkor milyen ruhákat fogok hordani. Valamint még egy fontosat: adtam magamnak egy fél évet. Három hét után már jelentkezett az eredmény: néhány kiló eltűnt, helyébe pedig egy tónusosabb, tagoltabb izomzat került, jóval kisebb térfogattal.

Kb. másfél hónapja ment ez az önsegélyező program, amikor kitört a házassági válság: elváljunk vagy együtt maradjunk? Az utóbbi mellett döntöttünk, és a következő két évben komolyan kísérleteztünk azzal, hogy egy tartalmas, közös élményekkel teli életet alakítsunk ki. Ez volt az együtt töltött tizenvalahány évből a legszebb időszak.

Viszont a vesztésre álló harmadik nem hagyta magát, és mindent megtett, hogy az ő eredetileg szépen kidolgozott forgatókönyve szerint alakuljanak az események. És mivel hármunk közül ő tudta konkrétan, mit akar, mi már csak sodródtunk az általa irányított eseményekkel (azóta nem tudom értelmezni a „kettőn áll a vásár” közmondást).

Addigra a folyamatos edzésmunka és a tudatos étkezés nálam teljes sikerre vezetett. A súlyom megegyezett az esküvői súlyommal, új ruhatáram és hajszínem volt, és a heti négy edzésnek köszönhetően verhetetlen erőnlétem.

A kapcsolatom romokban, szembe kellett néznem azzal, hogy mi a fontos számomra a házasságban. A biztonság? Az anyagi jólét (amit a férjem teremtett meg)? A szeretet? A gyerekek lelki és anyagi jóléte? Néhány hónap tépelődés után rájöttem, hogy nekem az a legfontosabb, hogy szeressenek. A többit én is meg tudom teremteni.

A következő három év leforgása alatt tökéletesen újra alkottam az életemet: lecseréltem az autómat, az otthonomat, a munkámat… és a pasimat.

A fordulópont az volt, mikor végre elhittem, hogy képes vagyok arra, hogy egyedül is egy jó életet alakítsak ki magamnak, hogy az én céljaim, álmaim is érnek annyit, hogy tegyek értük, hogy a gyerekeim lelki egészségét nem egy létszámra teljes család menti meg, hanem az én szeretetem. És nem egy férj, hanem én magam tudom csak boldoggá tenni magamat.

Persze ez nem csak úgy hopp! eszembe jutott, hanem olyan könyveket olvastam (és olyan emberekkel beszélgettem), akik-amik alapvetően megváltoztatták a gondolkodásomat: Darnel Christian könyveit, a “Szeresd önmagad, és mindegy kivel élsz“, a ‘Csodalámpa”, “A Titok” című könyveket. Ezek segítségével megértettem, milyen hibákat követtem el a házasságomban, és mit jelent az, hogy „Éld a saját életed!” Megértettem, hogy nem a szerelem, hanem a saját célok mentenek meg bennünket a boldogtalanságtól és a betegségektől (!).

Még egy fontos kérdés. A gyerek hogyan élték meg mindezt? A gyerekeim 13 és 10 évesek voltak, amikor elváltunk. Nem csak azt mondtam el, hogy az apjuk mit rontott el, hanem az én részemet is. Azt is elmondtam, hogy mi a nagyszerű az apukájukban, miért rettenetesen nehéz számára is ez az egész, és mi az oka annak, hogy nem úgy viselkedik velük szemben, ahogy azt várnák. És erről addig és annyiszor beszélgettünk, amíg felül nem kerekedtünk a szomorúságunkon. Az eredmény: a gyerekek kiemelkedően tanulnak, nagyszerű barátaik vannak, a tizenévesekre jellemző vad lázadást hírből sem ismerem, és leírt, konkrét céljaik vannak.

Igen, van olyan, amit nem tudtam megoldani. A mai napig úgy érzik, hogy az apukájuk nem az anyukájukat, hanem őket hagyta el. Azt érzik, hogy létezik a földön olyan ember, aki fontosabb az apukájuknak, mint ők. Ezzel kapcsolatban még azt sem tudtam eldönteni, hogy van-e feladatom ebben. Szerinted?”

Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s