A stressz és az életenergia

stressz nem egyértelműen rossz dolog. A hétköznapi értelemben használt “stressz” fogalma Selye János tudományos megfogalmazása szerint distressz, az ártó, teljesítményt rontó stressz. De mielőtt ez bekövetkezne, az eustresszazaz a serkentő, hasznos stressz az, ami energiát adhat nekünk.

A stressz önmagában egy ösztönös válaszreakciója  a szervezetünknek valamilyen olyan helyzetre, amit veszélyesnek ítélünk meg. Bármi lehet veszélyes:

  • egy ferde pillantás,
  • egy valóságos életveszélyes támadás,
  • az anyagi bizonytalanság,

ez szubjektív, és helyzetfüggő. De a szervezet reakciója ugyanaz: a szívverés, a légzés és a kiválasztás folyamata felgyorsul, a pulzus megnő, a vércukorszint emelkedik, stb., hiszen a szervezet a vészhelyzetre úgy reagál, hogy aktív, menekülésre vagy támadásra kész állapotba kerül. A nehézség csak az, hogy a fizikai aktivitás sokszor elmarad, de a feszültség létrejön. Valós fizikai menekülés vagy támadás nem következik be általában, ami viszont a felszabadult energia “pangásához” vezet. Ezt éljük meg lelki feszültségként, ami kettős irányú lehet: szorongás vagy letargia.

A stressz szint ha túl alacsony vagy épp túl magas, akkor is mind a két esetben a hatékonyságunkat rontja – első esetben kevés az induló energiánk, utóbbi esetben pedig már túllendül az optimális szinten az energia, átcsap szorongásba, idegeskedésbe, majd pedig fásultságba, letargiába.

De hol van az optimum?
Ahhoz, hogy a szervezetünk optimális szinten legyen mind az aktivációt, energiát, mind belső egyéb működését tekintve, sok feltételnek kell teljesülnie. Ezt az optimális egyensúlyi állapotot, a belső homeosztázist akkor tudjuk elérni, ha mind a fizikai állapotunk, mind a személyiségbeli tényezőink egyensúlyba kerülnek a külső környezeti feltételekkel.

Az egyéni adottság és az aktivitás
Milyen személyiségbeli tényezőkre gondolok? Hiszen annyiféle tipológia létezik, annyifajta kategorizálás. Ebben az esetben az aktivációs típust emelném ki – az introvertált és az extrovertált típust. Hiszen széles ennek a skálája is. Eysenck modelljében ez a két tulajdonság a skála két végpontja, ami között az egyén bárhol elhelyezkedhet – aszerint, hogy az agykérgi veleszületett aktivációs szintje, azaz azarousal szintje magas vagy alacsony. Akinek ez az alap aktivációs szintje magas, az kevesebb külső ingerforrást keres az optimális aktivációs szintje eléréséhez – ők a zárkózottabb introvertáltak. Akinek ez az arousal szintje alapesetben alacsonyabb, annak több külső inger szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát – ők az ingerkereső extrovertáltak.

Tehát a személyiség típustól is erőteljesen függ, hogy mennyi aktivitás szint a számunkra optimális, mi vezet belső egyensúlyhoz. De függ ez az egyensúly a szükségleteinktől és az aktuális állapotunktól is.

Kovács Olga, pszichológus

Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.